Barion Pixel

Vukics Ferenc (NVSZE alapító) mesél élményeiről

„2008 után egy nagyot gondoltam. Elkezdtük járni az országot, olyan embereket kerestünk, akik még közösségi működésben akartak élni és dolgozni. Akkor 640 közösséget sikerült létrehozni, amelyeket rávettünk, hogy saját településükön hozzanak létre helyi rendezvényt. Az ott és akkor létrejött kapcsolatokból és tapasztalatokból hozzanak létre megyei vásárokat, eseményeket, majd az újabb eredmények felhasználásával valósítsunk meg egy […]

Bácskai folk körkép – Majorcsics Viktor kiállítása

FOTÓKIÁLLÍTÁSSAL NYÍLIK ÓPUSZTASZEREN A MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSE Első alkalommal része a programnak fotókiállítás, mely egy ifjú fotográfus, Majorcsics Viktor (photomanus.com) népviseleteket bemutató fotóiból nyílik „Bácskai folk körkép” címmel.A fotós első önálló kiállítása ez, melyre a bajai és Baja környéki hagyományőrzők, néptáncosok közreműködésével készítette el képeit. A fotók a bácskai népviseletek szépségén, sokszínűségén keresztül mesélnek az […]

2025-ben is Történelmi Élőkép!

Új tematikával, látványos elemekkel bővül a magyar történelem kiragadott képeiből összeálló drámajáték: a MOGY TÖRTÉNELMI ÉLŐKÉP. Fontosnak tartjuk, hogy ezekkel a „tanításokkal” létrejöjjön egy olyan közösségi esemény, amely révén mindenki egy kicsit felülemelkedhet a szürke hétköznapokon, és akár egy évre elegendő energiával töltheti meg tarsolyát. Az élőkép nem pusztán egy csatajelenet és nem egy-egy történelmi […]

Találkozz az “Organikus Pedagógia” műhely tagjaival!

A 10. alkalommal megrendezett MOGY ezúttal 4 napos lesz, amikor a múlt tanulságai (1. nap) és a jelen értékelése (2. nap) után augusztus 19-én hétfőn a jövő és a jövő nemzedéke válik a vizsgálódás fő tárgyává. Ebben nagy segítségünkre lesz a ORGANIKUS PEDAGÓGIA műhelye, amelynek jelmondata: „A nevelés a legmélyebb értelemben az Élet szolgálata: egyrészt […]

Gyere Oszkár telekocsival Ópusztaszerre!

 Ha a költséghatékony utazás jegyében autósként szeretnél olyan útitársakat találni, akik szintén Ópusztaszerre, a 10. Magyarok Országos Gyűlése rendezvényre tartanak (vagy később onnan, azt érintve indulnak) 2024.08.17. és 20. között, akkor az oszkar.com szolgáltatása nagy segítség lesz számodra! Hirdesd meg szabad férőhelyeidet a telekocsi rendszerükben! Akik ezt már megtették, itt találhatók! ▼ Telekocsik listája Ópusztaszerre […]

Várunk az augusztus 20-i ünnepre Ópusztaszeren!

Idén a hosszú hétvégének köszönhetően 4 napos lesz a MOGY, amelynek utolsó napja augusztus 20-ra, keddre esik. A MOGY közösségi rendezvény, ahol a különböző közösségeknek van lehetőségük megnyilvánulni. Mivel több közösségnek van saját rendezvénye ezen a napon a saját településén, ezért sok önkéntesünknek is otthon van dolga. Emiatt a korábbi három nap programbőségéhez képest a […]

Találkozz az Ultrahang csatorna elemzőivel!

Biztosak vagyunk benne, hogy sokan ismeritek az ULTRAHANG YouTube csatornáját. Tavaly lehetett velük először találkozni a MOGY-on, és nagy örömünkre idén újra közönségtalálkozót szerveznek a rendezvényünkre. Velük előadások formájában főleg szombat és vasárnap folyamán tudtok találkozni, de előreláthatóan többen is maradnak a rendezvény végéig! Ragadjátok meg a lehetőséget és kapcsolódjatok be az eszmecseréikbe, ha mód […]

Táncolj, énekelj, zenélj velünk!

“Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” (Kodály Zoltán) “Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha […]

Vendégközösségeink: A gyógyító falu programjai

Ezen a néven először a MOGY-on jött létre ilyen szerveződés, amely mára meghatározóvá vált. Ha beteg vagy, fáj valamid, vagy csak érdeklődsz a természetes, népi gyógymódok iránt, látogass el a MOGY gyógyító falujába. Itt a teljes személyiségeddel foglalkoznak és a testi, szellemi, lelki gyógyításra helyezik a hangsúlyt. Beszélgess érdekes emberekkel és ismerj meg új szemlélet- […]

Hagyományőrző programok

„Egész jövőnket magába foglalja a múltunk.” Minden évben kísérletet teszünk arra, hogy látogatóink minél több olyan emberrel találkozhassanak, akik régi idők szokásait, viseletét, életmódját mutatják be. Segítségükkel megtapasztalhatjuk, milyen nehézségekkel kellett eleinknek szembe nézni és milyen képességeket sajátítottak el, és használtak a mindennapok részeként. Keresd fel a “Korszakok utcája” életmód bemutató sort, beszélgess gyalogos és lovas […]