Magyarok Országos Gyűlése
2025. június 27-29.
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
A Magyarok Országos Gyűlése, nevében egy célt fogalmaz meg. Az érett felnőtt személyiségek érdeklődnek a közügyek iránt, ezért hatással kívánnak lenni mind a szűkebb, mind a tágabb környezetükre.
A hétköznapi emberektől elszakadt a közügyek befolyásolása, ezért pedig súlyos árat fizet mindenki. Az emberi kapcsolatok minősége romokban van, és a sokféleséget már nem uralják a természeti törvények és a józan ész.
Van egy girhes-görhes gebe a ganédombon minden magyar embernél. Ez a magyar műveltség és kultúra. Aki jó hozzá és megeteti parázzsal, táltos lóvá változtatja és ezért cserébe elvezeti a teljes, boldog, emberi élethez. A „magyar” sorsközösségi élet, de a boldogulás bemutatott útját mi végre akarjuk gyakorolni? Megvitattuk e az örökségünk helyzetét és tudunk e közös választ adni korunk kihívásaira, hogy a jövő számára is biztosítsuk a boldogságot? Az üdvösséget? A méltó emberi életet?
Ezért kell összegyűlni nekünk, magyaroknak, hogy találkozzunk, megismerjük egymást megajándékozzuk egymást az együtt töltött idővel és szövetségeket kössünk egymással a közös jövőért. Mindezt belső indíttatásból a jövőbe vetett bizalommal.
Ezért hála a(z) (h)ősöknek, hitvallás az élőknek, és remény az eljövendőknek!
A MOGY ma már nem az, ami volt és nem is az, ami lesz. A MOGY sok ember elképzelése, vágya és motivációja volt már. Esszenciális értéke viszont mindig az a hangulat volt, ami a tömegek számára ismeretlen személyek szeretetén, lelkesedésén és jóságán alapul. Így vált a rendezvény mottójává az a zászlótartó felirat, hogy „ahogy egymással bánunk, az a hazánk”.
A MOGY – ugyanúgy, ahogy az egyének és közösségek, – egy úton jár, és a múltja sok tapasztalatot nyújtott, hogy letisztuljon az egyéni ambícióktól és értékei mentén lassan kialakíthassa saját arculatát.
A rendezvény sikere a hazájukat és egymást szerető emberek összefogásában rejlik. Önkéntes munkát vállal az előadó, a MOGY Építő, a társszervezetek és a vendégközösségek tagjai.
Természetbeni és pénzbeli adományokat vagy kedvezményeket kapunk felajánlásként, mely biztosítja a rendezvény szabadságát.
Szeretetközösségünk a bizonyíték arra, hogy a nemes ügy érdekében történő összefogás csodákra képes. Szeretettel várunk mindenkit az idén is! Csatlakozz közösségünkhöz!