Barion Pixel

Lovas programok és közösségi élmények – Interjú Szakál Zsófiával, a MOGY egyik szervezőjével

„Évről évre igyekszünk egyre gazdagabb lovas programokkal színesíteni a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY), idén pedig különösen változatos eseményekkel készülünk” – mondta el Szakál Zsófia, a rendezvény egyik szervezője. Idén Isaszegről érkezik egy fiatalokból álló lovas csapat, akik nemcsak bemutatókat tartanak, hanem lovagoltatni is fognak a látogatóknak mindhárom napon. A rendezvényen kiemelt szerepet kapnak a Akhal […]

Kálmán Lőrinc: „A Gyógyító Falu mindig különleges élményt ad a MOGY látogatóinak”

Az idei Magyarok Országos Gyűlésén (MOGY) is várja vendégeit a Gyógyító Falu, amely bár idén kisebb létszámmal működik majd, mégis változatos és gazdag programokkal készül – árulta el Kálmán Lőrinc, a Gyógyító Falu szervezője, spirituál humánjóga oktató. „Bár a szervezés jelenleg még folyamatban van, annyit már látunk, hogy idén valószínűleg valamivel kevesebb résztvevővel indulunk, hiszen […]

Andrási István: „Személyes találkozókkal válik igazán hatékonnyá a szervezés”

„Nagyon örülök, hogy sokan eljöttek a személyes egyeztetésre, hiszen így sokkal gördülékenyebben haladhatunk előre a Magyarok Országos Gyűlése szervezésében” – mondta Andrási István, a rendezvény főszervezője az első területbejáráson.„Ilyenkor tudjuk megnézni, hogy amit előzetesen terveztünk, hogyan illeszkedik a helyszín adottságaihoz, és ha szükséges, rögtön változtathatunk rajta. Ez nagy segítség minden résztvevő számára, hiszen így biztosan […]

Németh Henrik: Újításokkal és lelki feltöltődéssel várja látogatóit az idei Magyarok Országos Gyűlése

Idén is nagy lelkesedéssel és számos újdonsággal készül a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) – számolt be Németh Henrik, a rendezvény főszervezője, aki örömmel hangsúlyozta, hogy rengeteg önkéntes és szervező segíti munkájukat. „Nagyon sokan érkeztek, akik szervezőként vagy önkéntesként segítik a rendezvény megvalósulását. Fantasztikus felajánlásokat kaptunk idén is, például ingyenes gyereklovagoltatással várjuk a családokat egész nap, […]

Környezettudatosság és odafigyelés jellemzi idén a MOGY konyháját

Idén különösen nagy hangsúlyt kap a környezettudatosság és a változatosság a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) konyháján – árulta el id. Andrási István, a rendezvény egyik szervezője, aki a gasztronómiai részleg koordinálásában vesz részt. „Tavaly kapcsolódtam be segítőként a konyhai munkába, és azt tapasztaltam, hogy szervezési szempontból akad még javítanivaló. Ezért idén több újítással készülünk” – […]

Pintér Attila: „A hagyományőrzés a magyar ember számára alapvető dolog”

„A hagyományőrzés egy olyan vezérfonal, amihez érdemes ragaszkodni életünk során. Én körülbelül 23-24 éve kerültem kapcsolatba ezzel a világgal, és azóta sem engedtem el” – meséli Pintér Attila, hagyományőrző, aki évek óta rendszeres résztvevője és szervezője a Magyarok Országos Gyűlésének. Pintér Attila elmondta, hogy kezdetben egyszerű kíváncsiságból csatlakozott a hagyományőrzőkhöz, ahol egy meghatározó találkozás is […]

Ópusztaszeren, a magyarság bölcsőjében idén is vár a Magyarok Országos Gyűlése!

„Mindig felemelő érzés részt venni a Magyarok Országos Gyűlésén, különösen itt, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol több mint 1100 éve Árpád vezér és társai megtartották az első országos gyűlést. Nagyon örülünk, hogy az esemény immár évek óta az emlékparkban kap otthont” – nyilatkozta Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója a közelgő rendezvény […]

Falatovics Ádám: Gyermektábor lesz idén a Magyarok Országos Gyűlésének nyitó programja

Különleges újdonsággal készül idén a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY): egy nagyszabású gyermektábor záró eseménye lesz a MOGY nyitó programja – jelentette be Falatovics Ádám főszervező az első idei helyszínbejáráson. „Már régóta felmerült igényként, hogy az önkéntes építőtábor résztvevőinek gyermekei, unokái számára is szervezzünk tartalmas programokat. Ebből az ötletből született meg a gyermektábor gondolata, amely az […]

„A nemzet jövője közös felelősségünk” – Németh Henrik a 2025-ös MOGY-ról

A Magyarok Országos Gyűlésén (MOGY) a múlt, jelen és jövő találkozik – hagyományaink megőrzése és a nemzeti öntudat megerősítése jegyében. A rendezvény egyik főszervezője, Németh Henrik, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány kuratóriumi tagja szerint a MOGY egy olyan élményt nyújt, ahol mindenki – gyerektől a nyugdíjasig – megtalálja a számára értékes tartalmat. „A múlt eseményeiből levonjuk […]

Miért jó önkéntesnek lenni a MOGY-on? – Közösség, küldetés, élmény és ingyenes részvétel!

A Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) nem csupán egy rendezvény. Ez egy találkozás – múlt és jelen, hagyomány és jövő, egyének és közösségek találkozása. Minden évben több ezer ember gyűlik össze, hogy együtt ünnepelje magyarságát, kultúráját és összetartozását. De mindez nem jöhetne létre a háttérben dolgozó önkéntes csapat nélkül. A MOGY szíve és motorja azok az […]