Barion Pixel

Székely János püspök tart szentmisét és előadást vasárnap a Magyarok Országos Gyűlésén

A Magyarok Országos Gyűlésének vasárnapi programja kiemelt lelki és szellemi alkalmakat kínál a résztvevők számára. A rendezvény vendége lesz Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, aki szentmisét tart, majd előadással és beszélgetéssel is kapcsolódik a MOGY programjához. Vasárnap délelőtt 10 órától a Szer monostoránál kerül sor a szentmisére, amely a háromnapos […]

Drábik János nevét viseli 2026-ban a MOGY főszínpada

2026-ban a Magyarok Országos Gyűlésének főszínpada Drábik János nevét viseli majd. A döntésről Németh Henrik, a Magyarok Országos Gyűlését szervező Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány kuratóriumi tagja, főszervező számolt be. A színpad névadása nem csupán tisztelgés, hanem egyben iránymutatás is. A MOGY évről évre olyan közösségi térként épül fel, ahol a nemzeti értékek, a hagyomány, a közéleti […]

A MOGY- on is fellobban a Magyarok Lángja!

A 2026-os Magyarok Országos Gyűlése különleges időpontban valósul meg: július 3–5. között, vagyis éppen a pozsonyi csata emléknapjaihoz kapcsolódva várja a résztvevőket az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A történelmi egybeesés nem csupán jelképes, hanem új együttműködési gondolatot is életre hívott. Falatovics Ádám, a Magyarok Országos Gyűlését szervező alapítvány kuratóriumi tagja és főszervező elmondta: a pozsonyi […]

Vukics: Mi mindig egymás szövetségesei vagyunk

„Függetlenül bármilyen eseménytől, mi mindig egymás szövetségesei vagyunk, és ezt a szövetséget rendszeresen meg kell tudni erősíteni…”- erről is beszélt Vukics Ferenc, a Magyarok Országos Gyűlését szervező alapítvány alapítója ebben a videóban. Nézd meg a képre kattintva és add tovább! MOGY információk, jelentkezések, jegyek: https://linktr.ee/mogy

MOGY 2026 Programhelyszínek

Az idei programajánlónk, részletekkel később jelentkezünk. Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Időpont: 2026. július 3–5. A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Drábik János Színpad Péntek A Magyarok Országos Gyűlésének központi színpadán pénteken megnyitóval, közéleti beszélgetésekkel, kulturális programmal, valamint esti moldvai koncerttel és táncházzal indul a háromnapos találkozó. • Ünnepélyes megnyitó – NVSZE, Vukics Ferenc, Németh Henrik• Előadás […]

Ukrajna sorsára juthatunk: polgárháborús feszültség Magyarországon? – Vukics Ferenc, Király Tamás

Az Ultrahang legfrissebb adásában Vukics Ferenc alezredes, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem alapítvány alapítója és Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője voltak a vendégeink, akikkel az alulról szerveződő közösségekről, a Magyarok Országos Gyűléséről, a társadalmi változásokról és összefogásról beszélgettünk. Nézd meg a beszélgetést a képre kattintva:

MOGY 2026 Programok

MOGY 2026 Programok Az alábbi programajánló napi bontásban, helyszínenként és időrendben mutatja be a Magyarok Országos Gyűlése programjait. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. PÉNTEK DRÁBIK JÁNOS SZÍNPAD 13:00–14:00 – Megnyitó Előadó(k): Vukics Ferenc (MOGY alapító, katonai szakértő), Dr. Németh Henrik (MOGY Főszervező) 14:00–15:00 – Párbeszéd a generációk között: Hogyan értsük meg gyermekeinket, szüleinket? Előadó(k): […]

Ezreket vár idén is a Magyarok Országos Gyűlése

2026. július 3–5. között a Magyarok Országos Gyűlése idén is egyedülálló találkozási pontot teremt a magyar közösségek, családok, hagyományőrzők, előadók, alkotók és mindazok számára, akik fontosnak tartják a nemzeti értékek megőrzését, a közösségi összefogást és a magyarság jövőjéről való közös gondolkodást. A 12. alkalommal megszervezett rendezvénynek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ad otthont. A háromnapos […]

Idén is érkezik a Tered a MOGY-ra

A Magyarok Országos Gyűlése idén is tartalmas családi programokkal várja a gyermekkel érkezőket. A MOGY Gyermekvilág területén szombaton és vasárnap ismét ott lesz a Tered – vándor élményműhely és játszóház, amely kézműves foglalkozásokkal, játékos hagyományőrzéssel és közös alkotással kínál élményt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Tered programjai azoknak szólnak, akik szeretnek kézműveskedni, játszani, alkotni, új […]