Barion Pixel

Várunk az augusztus 20-i ünnepre Ópusztaszeren!

Idén a hosszú hétvégének köszönhetően 4 napos lesz a MOGY, amelynek utolsó napja augusztus 20-ra, keddre esik. A MOGY közösségi rendezvény, ahol a különböző közösségeknek van lehetőségük megnyilvánulni. Mivel több közösségnek van saját rendezvénye ezen a napon a saját településén, ezért sok önkéntesünknek is otthon van dolga. Emiatt a korábbi három nap programbőségéhez képest a keddi napon csak 1 színpadon fognak zajlani az események. Aki marad vagy e napon érkezik a rendezvényünkre, lehetősége lesz részt venni a legnagyobb állami ünnep méltó módon való megünneplésében. Ebben nagyon sokan segítségünkre lesznek.

Aug. 20-i programok:

„Szálljon áldás otthonunkra,
ezer éves államunkra”

címmel Szent István napi műsorra hívunk minden kedves érdeklődőt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, 2024.08.20-án, 11 órától!

Az idei, augusztus 20-i alkalmi rendezvény fellépői, megújult gondolatokkal, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark lehetőségeivel élve és a Magyarok Országos Gyűlése résztvevőit meghívva fogalmazzák meg a nemzeti ünnepünk üzenetét.


11:00-kor a néptáncos csoportok az „Árpád és a vezérek” szoborcsoporttól való indulása, az Etelközből érkező moldvai hagyományőrzők, a bánsági- és dél-alföldi népviseletes táncosok jelenléte, látványban és kötődésben erősíti kapcsolatunkat múltunkkal. Ünnepi műsorunk költői nyelvezettel láttat, hogy érvényt szerezhessünk érzéseinknek, megtiszteljük elődeinket, ezer éves államunkat.
A műsor folyamban énekelt, zenei és táncos produkciók váltják majd egymást. Énekben, hangszeres zenében, táncban a művészet eszközeivel mondjuk el, amit „ezer éves” magyar hazánk jelent nekünk. Olyan zeneszerzők, tánckoreográfusok szerkesztik e megemlékezést és olyan ifjú és érett előadóművészek adják elő produkcióikat, akik számos alkalommal bebizonyították alkotásaikkal, hogy tudnak éltetni és élni zenében, táncban, magyarságunkkal, múltunk értékeivel.
Kultúránk emlékezetét népi – és historikus dalaink, táncaink őrzik. Népművészetünk kincsestárából merítő népdalaink, népi táncaink minden élethelyzetben megjelennek és kifejezik létünkhöz, sorsunkhoz való viszonyunkat. Éppen ezért képezi a népdal, a népi dallam és a néptánc műsorunk alapját.
Szűcs Ferenc Ballada a nemzetfáról című megzenésített elbeszélő költeményéből részleteket válogattunk, hogy a 896. évi utolsó honfoglalással kapcsolatos gondolatoktól eljussunk műsorunk mottójához: „Szálljon áldás otthonunkra, ezer éves államunkra”.

Szent István napi ünnepi műsorunk az új kenyér-, és ezzel együtt a Magyarok Országos Gyűlése rendezvény megáldása: zenével, tánccal, közösségi erővel.
Záró énekünk, „Mária Országa” himnusz kompozíció alapja egy, egészen a levédiai őshazáig visszavezethető, dallam, amelyet kódexeink éppúgy megőriztek számunkra, mint a népzenei emlékezet. Ehhez a dallamhoz Szalay Olga népzenekutató írt csodálatos aktuálitású szöveget, s a MOGY koreográfusa Számfira Máté dolgozza ki a koreográfiát.
Zenei rendező: Fábri Géza