Farkas Richárd neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen ő az, aki a Magyarok Országos Gyűlésének egyik legfontosabb részéért, a vásártér megszervezéséért felel. Azonban számára ez a feladat jóval több egy rendezvényszervezői megbízásnál – ez egy életút, egy küldetés, egy szívből jövő szolgálat.
„A vásártér idén új helyre költözik, és új irányt is vesz. Igyekszünk úgy alakítani, hogy a közösségek kerüljenek a középpontba, hiszen ők jelentik az esemény valódi lelkét – azok az emberek, akikért az egész rendezvény létezik” – mondja. A vásár tehát nemcsak kézműves portékák gyűjtőhelye, hanem a nemzeti közösségi érzés egyfajta tükre is.
Richárd szerint a kézműves vásár szerves része ugyan a MOGY-nak, de nem a fő attrakció: „A közösségépítés az, ami igazán számít. A gyógyító falu, a hagyományőrző táborok, az előadósátrak mind olyan emberek és közösségek kezdeményezései, akik maguk is belülről építik a rendezvényt.” Ez a szemlélet – hogy a látogatók nemcsak nézői, hanem résztvevői is lehetnek az eseménynek – egyedülálló atmoszférát teremt.
Személyes kötődése is erős: „Nekem a MOGY mindent jelent. 2010-ben, amikor először részt vettem rajta, megváltozott az életem. Ennek köszönhetem, hogy Magyarországon élek, hogy van szerető családom, hogy gyermekeim vannak, és remélem, még lesznek is.”
Richárd családjával együtt vesz részt a rendezvényen, nemcsak mint szervező, hanem mint elkötelezett közösségi ember. „Egy héttel a MOGY előtt kiköltözünk az Emlékparkba. A feleségemmel és három gyermekemmel felállítjuk a saját táborunkat, és tíz napig ott vagyunk – ez a mi nyaralásunk. Tíz nap önkéntes munka.”
Nézd meg a videós interjút is a képre kattintva:
