2026.07.03-án, pénteken 13 órától, a Drábik János Színpadon tartott ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is elindult a XII. Magyarok Országos Gyűlése az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
A háromnapos rendezvény július 3–5. között várja a látogatókat előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal, gyermekprogramokkal, kézműves vásárral, hagyományőrző bemutatókkal és a Gyógyító Falu programjaival.
A megnyitón Vukics Ferenc, a MOGY-ot működtető Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy a közösség ereje, az egymás iránti felelősség és a kitartás adhat irányt a magyarság számára. Beszédében Mohács tanulságát is felidézte, hangsúlyozva: egy élő nép akkor is képes kiállni értékei mellett, ha nehézségekkel kell szembenéznie. Mint fogalmazott, a Magyarok Országos Gyűlésének egyik fontos üzenete, hogy évről évre találkozzunk, erősödjünk, és közösen dolgozzunk a szabad magyar ember jövőjéért.
Németh Henrik főszervező, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány kuratóriumi tagja a megnyitón külön köszönetet mondott az önkénteseknek, akiknek munkája nélkül a rendezvény nem jöhetne létre. Elmondta: a szombati napra várhatóan már 1000 fölötti önkéntes lesz jelen a helyszínen. Kiemelte, hogy rengeteg munka, adomány, szervezés és áldozat áll a MOGY mögött, a lelátók építésétől a sátorállításon át egészen a konyhai felajánlásokig.
A főszervező úgy fogalmazott: a MOGY valójában mindannyiunké, és az ország egyik legnagyobb kalákája. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja nem csupán a találkozás, hanem a közös gondolkodás, a gyermekek, a fiatalok, a családok és a közösségek megerősítése is. A Gyermekvilág programjai az ifjúságnak szólnak, a szabadegyetemi előadások pedig a szellemi és közösségi tájékozódást segítik.
Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója kiemelte, hogy Ópusztaszer a magyarság és a nemzet bölcsője, a MOGY pedig évről évre olyan találkozási pont, ahol régi barátságok élednek újra, és új közösségek születnek. Arra kérte a látogatókat, hogy a következő három napban töltekezzenek pozitív gondolatokkal és keressék fel az emlékpark kiállításait is.
A megnyitót a Szegedi Nem Adom Fel csapatának műsora színesítette. A csoport kézműves feladatokkal és érzékszervi játékokkal készül az érdeklődők számára a MOGY-on. Ezek a foglalkozások nemcsak szórakoztatóak, hanem érzékenyítenek is: segítenek más szemmel nézni egymásra, a különbözőségekre, az elfogadásra és arra, hogy minden ember hordoz magában értéket.
A XII. Magyarok Országos Gyűlése idén 40 helyszínen több mint 280 programmal várja az érdeklődőket. A három nap alatt 52 színpadi program szerepel a kínálatban, többek között a Drábik János Színpadon, a Vidék Jövője Színpadon és a Gyermekszínpadon. A rendezvényen előadások, beszélgetések, koncertek, táncházak, történelmi és hagyományőrző bemutatók, gyermekfoglalkozások, kézműves programok és közösségi terek várják a látogatókat.
A Magyarok Országos Gyűlése vasárnap estig tart Ópusztaszeren. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy nyitott szívvel érkezzen, találja meg a számára fontos programokat, és legyen részese annak a közösségi erőnek, amely évről évre életre hívja a #MOGY-ot.


