Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elindult a jegyértékesítés a Magyarok Országos Gyűlésére. Az idén is szeretnénk megkönnyíteni a családok részvételét, ezért a 18 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes. A gyermekekkel érkező családoktól azt kérjük, hogy a regisztráció során a létszám pontos jelzése érdekében a megfelelő számú 0 Ft-os gyermekjegyet, valamint az őket kísérő felnőttek számára 1000 Ft-os kísérőjegyet váltsanak meg. Tehát az idén ez is kiemelt kedvezmény, hogy a gyermekkel résztvevők 1000 forintért válthatnak jegyet.
Azok számára, akik gyermek nélkül érkeznek, 5000 forintos felnőttjegy áll rendelkezésre, míg a házaspárok számára kedvezményes, 8000 forintos házaspárjegy váltható. Emellett lehetőség van magasabb összegű támogatói jegyek megvásárlására is: a bronzjegy 10.000 forint, az ezüstjegy 50.000 forint, az aranyjegy pedig 100.000 forint.
A Magyarok Országos Gyűlése minden évben adományokból és önkéntes munkából valósul meg. A rendezvény előkészítésében, felépítésében és működtetésében egy mintegy 200 fős önkéntes csapat vesz részt, akik egy év alatt több mint 8000 munkaórát áldoznak szabad akaratukból a közös ügyre. Emellett magánszemélyek és vállalkozások is alapanyagokkal, eszközökkel, gépekkel segítik az ország legnagyobb kalákájának megvalósulását.
A vendégként érkezők a támogatói jegy megváltásával nem csupán belépőt vásárolnak, hanem maguk is részeseivé válnak ennek az összefogásnak. Ezért külön hálásak vagyunk mindazoknak, akik lehetőségeikhez mérten a bronz-, ezüst- vagy aranyjegyek megváltásával is támogatják a rendezvény sikerét.
A sikeres online fizetést követően rendszerünk automatikusan számlát küld, amelyet a belépésnél kell majd bemutatni.
Várunk mindenkit szeretettel a Magyarok Országos Gyűlésén!
A jegyek online ezen a linken vásárolhatók meg:
https://mogy.hu/product/mogy-2026/


