Barion Pixel

MOGY Zárókép – ahol a nemzet szíve együtt dobban!

A Magyarok Országos Gyűlésének három napja alatt új történetek szövődnek, barátságok születnek, gondolatok cserélnek gazdát. Ám vasárnap délután, amikor a nap már aranylóan világítja meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot, elérkezik az a pillanat, amikor minden különálló szál egy képpé áll össze: ez a Történelmi Zárókép pillanata.

Ez az esemény vasárnap 16:00 és 18:00 között zajlik, de túlmutat az órarenden. Ez az a két óra, ahol a léleké és az összetartozásé a főszerep.

Arra buzdítunk mindenkit, hogy semmiképpen se hagyja ki ezt a programot, hiszen egy igazán különleges és lélekemelő esemény részese lehet. A gyereksereg résztvételére különösen számítunk, hiszen – ahogyan a felnőttek – ők is be tudnak kapcsolódni majd a körmenet bizonyos jeleneteibe. Lesz vers, ének, zene és tánc, csatajelenet…

Garantáltan emlékezetes élmény marad az idei Történelmi Záróképünk. Természetesen nem maradhat el a 100 méteres magyar zászló felvonulása sem, amit közösen viszünk majd.

Ez az a közös pont, ahol a napok során megszületett érzések testet öltenek, ahol egy nép összekapaszkodik, és újra kimondja magának: itt vagyunk, együtt vagyunk, és számítunk egymásnak!

📍 Legyél részese te is a MOGY 2025 záró pillanatainak! Mert a legszebb képeket nem kamerával, hanem szívvel örökítjük meg.